← Összes podcast
2022/2. lapszám · Makrogazdaság és gazdaságpolitika Vezércikk

A pénzügyi válságok visszatérése: régi és új okok

Iván Bélyácz

Megjelent: 2022 · Közgazdász Fórum, 2022/2. lapszám · Oldalak: 3–12

„Miért térnek vissza újra és újra a pénzügyi válságok?”

Meghallgatom a podcastot

Bővebb beszélgetés · 8 perc
HU EN A podcast nyelve: magyar · EN: az angol változat még nem készült el
0:00-7:40

Megjelent: 2022 · Közgazdász Fórum, 2022/2. lapszám · Oldalak: 3–12

A teljes cikk HU EN

OJS ↗ A teljes lapszám (PDF) ↗

Közgazdász Fórum · 2022/2. lapszám · 3–12

A pénzügyi válságok visszatérése: régi és új okok

Absztrakt. A pénzügyi válság akadályozza a pénzügyi piacok hatékony működését, és gazdasági aktivitás visszaeséséhez vezet. A jövőben való elkerülésük érdekében a pénzügyi válságok okait feltárni kell. Egy bizonyos számú, kiválasztott bibliográfiai forrás kimerítő elemzésére alapozva ez a tanulmány a pénzügyi és a tőzsdei válságok főbb jellemzőire, az aszimmetrikus információs megközelítésre, a bizonytalanság szerepére a pénzügyi válságok kialakulásában, valamint a befektetők (értékpapírtulajdonosok) rövid távú kötelezettségvállalására összpontosít. Nap idag minden okunk van arra, hogy egy újabb (lehetségesen globális) pénzügyi válság kialakulását várjuk. A pénzügyi piacok szorosan összekapcsolódottak, és egy új válság bárhol kialakulhat, mivel a globális pénzügyi válság a belső és külső tényezők szerencsétlen kölcsönhatásából ered. Annak megválaszolására, hogyan reagáljunk a megkellő látóhatasokon megjelenő aggasztó egyensúlytalanságokra és problémákra, csak azt mondhatjuk, hogy a piaci szereplők által jósolt pénzügyi válságok ritkán következnek be ott és akkor, ahol azokat várják, és feltételezhetően a széles körű bizonytalanság miatt alakulnak ki.

Kulcsszavak: globális válság, pénzügyi piacok, tőzsdei válság, gazdaságies prognosticálás, válságmenedzsment

A pénzügyi válságok megjelenése

Mishkin (1991) szerint a pénzügyi válság a pénzügyi piacokon jelentkező zavarásként határozható meg. Az információs aszimmetria (adverse selection) és a morális kockázat (moral hazard) helyzete súlyosodik, a pénzügyi piacok pedig nem képesek a tőkét hatékonyan a legtermékenyebb beruházási lehetőségek felé irányítani. A pénzügyi válság akadályozza a pénzügyi piacok hatékony működését, ami a gazdasági aktivitás visszaeséséhez vezet. Pénzügyi válság esetén a gazdaság az egy magas termelésszintű egyensúlyállapotból (amelyben a pénzügyi piacok jól működnek) egy olyan állapotba kerülhet, amelyben a termelés drasztikusan csökken, mivel a pénzügyi rendszer nem képes a tőkét a magas hozamú célok felé irányítani. A jövőbeni elkerülés érdekében meg kell vizsgálni a 2007–2008-as pénzügyi válság okait. A szabályozóknak a költséghatékonyabb módszereket kell választaniuk a szisztematikus (piacvezérelt) kockázat csökkentésére. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a pénzügyi válság óta három típusú reformtípus került kivitelezésre: megelőző, mentő és restrukturalizációs reformok. Az általános vélemény szerint a hangsúlyt a mentő jellegű reformokról a megelőző és a restrukturalizációs beavatkozások irányába kell áthelyezni.

A 2007–2008-as pénzügyi válság eseményei rávilágítottak a fundamentális bizonytalanság fontosságára. Az igazi bizonytalansági környezet akkor alakul ki, amikor a pénzügyi piaci szereplők nem tudják elképzelni a jövőbeli események összes lehetséges forgatókönyvét, vagy azért, mert nem ismerik a következmények teljes spektrumát, vagy azért, mert nem tudnak egyértelmű valószínűséget rendelni egyes eseményekhez.

A katasztrófa-miópia (disaster myopia) a pénzügyi piaci szereplőknek annak a szisztematikus hajlamának nevezhető, amellyel alulbecsülik egy sokk esélyét. A pénzügyi és gazdasági sokk általánosságban (Guttentag–Herring 1986), és különösen a 2007–2008-as pénzügyi válság (Cornand–Gimet 2011) jellemzője volt a katasztrofális rövidlátás, különösen az ingatlan- és hitelpiacon.

A korábbi pénzügyi válságok egyik elsődleges magyarázata a monetarista nézőpontból ered. Friedman–Schwartz (1963) a pénzügyi válságot a banki pánikokkal összekapcsolta. Ennek fontosságát azért hangsúlyozták, mert az ő megítélésük szerint ez okozta a pénzellátás visszaesését, ami pedig a gazdasági aktivitás globális csökkenéséhez vezetett. A monetaristák figyelmen kívül hagyták azokat a pénzügyi válsághelyzeteket, amelyek bár éles esést okoztak az eszközárakban és növelték a csődtulajdonosok számát, nem váltottak ki banki pánikot, és nem csökkentették a pénzellátást.

A pénzügyi válságokra vonatkozó monetarista magyarázat nem ad időszerű meghatározást a banki pánikra vonatkozóan, azaz nem válaszol arra a kérdésre, hogy miért történik meg éppen akkor. Ezzel szemben az aszimmetrikus információs elemzés a magas kamatszintek, a vállalatok csődje vagy a gyenge üzleti lehetőségek miatti banki pánikokat kezeli, ahol a betétfizetők aggódnak amellett, hogy biztonságban vannak-e a pénzeik a bankoknál. Amint nyilvánossá válik az az információ, amely káros a bankok számára, a betétfizetők nem tudnak veszteség nélkül kilépni a gyenge bankokból.

Kindleberger (1978) és Minsky (1972) az ellenkező nézőpontot képviselik a pénzügyi válságokkal kapcsolatban; ők szélesebb körű definíciót adnak a pénzügyi válságra, mint a monetaristák.

Meglátásuk szerint a pénzügyi válságok közé tartozik az eszközárak éles esése, a nagy pénzügyi és nem pénzügyi vállalatok csődje, a defláció, a deviza piacok zavarai, vagy ezen tényezők valamely kombinációja. Mivel az írók szélesebb keretek között határozzák meg a feltörekvő pénzügyi válságot, úgy argumentálnak, hogy bármilyen ilyen zavar felismerése esetén indokolt a kiterjedt kormányzati beavatkozás, mivel ezek súlyos következményekkel lehetnek a gesamtközirtschafti aktivitásra.

Információs aszimmetria: rossz selekció és morális kockázat

A pénzügyi piacokon zajló tranzakciók alanyiak az információs aszimmetriának, amely során az egyik fél nem rendelkezik a másik féllel kapcsolatos mindazon információkkal, amelyek a helyes döntéshozatalhoz szükségesek. Például a kölcsönkérő általában jobb információkkal rendelkezik, mint a kölcsön udzielő, a tervezett projekt várható megtérülésével és annak kockázataival kapcsolatban. Az aszimmetrikus információ két elsődleges módon okozhat problémákat a pénzügyi rendszerben: a tranzakció megtörtént<()>előtt (rossz selekció) és a tranzakció megtörtént<()>után (morális kockázat).

Mivel a rossz selekció valószínűleg kockázatossá teszi a hitelt, előfordulhat az is, hogy a hiteladóknak nincs kedvük kölcsönadni, annak ellenére sem, hogy a piacon nincsenek hitelkockázati problémák.

Ez az eredmény a klasszikus „lemon problem” (citrom-probléma) egyik jellemzője, amelyet először Akerloff (1970) elemezett és írt le. Ahogy Myers–Mayluf (1984) és Greenwald et al. (1984) javasolta, a citrom-probléma a kötvény- és részvénypiacon következik be akkor, amikor a hiteladóknak nehézségeik vannak azzal, hogy meghatározzák, ésszerű kockázatot vállalnak-e a hiteladás révén (alacsony kockázatú, jó befektetési lehetőségek finanszírozása), vagy éppen éppen ellenkezőleg, rossz kockázatot (magas kockázatú, gyenge befektetési projektek finanszírozása).

A morális kockázat a pénzügyi piacokon akkor következik be, ha a hitel már kiadott, és a hiteladó kockázatnak van kitéve, mert a kölcsönkérő a hiteladó szempontjából nem kívánt (morálisan elfogadhatatlan) cselekvéseket hajt végre, ami növeli a bukás kockázatát.

A morális kockázat az információs aszimmetria miatt alakul ki, mivel a hiteladó nem rendelkezik információval a kölcsönkérő tevékenységéről, ami lehetővé teszi a kölcsönkérő számára a morális kockázat vállalását.

Az aszimmetrikus információk okozta problémák megoldásának egyik módja a fedezet alkalmazása a pénzügyi piacokon. A fedezet csökkenti a rossz selekció vagy a morális kockázat következményeit a hiteladó veszteségét enyhítve szerződésbbreugás esetén. Ha a kölcsönkérő nem teljesíti a kötelezettségeit, a hiteladó birtokba veszi a fedezetet és eladja azt, ezzel megszüntetve a hitelkiesést. Ennek megfelelően, ha a fedezet tisztességes minőségű, és a kölcsönkérő és a hiteladó közötti információs aszimmetria már nem jelent importância, a hiteladó a veszteséget (teljesen vagy részben) visszanyeri, mivel a meg nem fizetett hitelből eredő veszteség jelentősen csökkenthető.

A tartósan alacsony kamatlátságú környezetben a hozamvadászat egy újabb vonzó forrást talált a fedezett hitelkötelezettségek (collateralised loan obligations) megtévesztő megjelenésében. Ez a szerkezet számos hasonlóságot mutat az előző válság idején híresült, kötvénykeltezett jelzánerőpapírokhoz (mortgage-backed securities).

A kötvénykeltezett jelzánerőpapírok boomja idején azok a bankok, amelyek különböző hitelminősítésű hiteleket csomagoltak össze, átváltották a kockázatot a mérlegükön kívülre. Idővel ez a gyakorlat felgyorsította a minőség nélküli hitelnyújtást, mivel a bankoknak nem kellett viselniük a rossz hitelek következményeit. Az azok, amelyek ma a vállalati adósságokat csomagolják, ugyanazt a gyakorlatot folytatják. A vállalati adósságok növekvő volumenéből profitáló pénzintézetek ezt a debitorok minőségi csökkenése árán teszik meg. Nemcsak a hitelkérelmek száma nő a gyenge minőségű vállalatok körében, hanem a kötelezettségek megváltása egyben a fedezetek minőségének romlásával is társul.

A pénzügyi válságok elemzése azt mutatja, hogy az aszimmetrikus információk alapú megközelítés reálisabb magyarázatot kínál a tényekre, mint a monetarista nézet. Bár létfontosságú szerepet tulajdonít a banki pánikoknak, az aszimmetrikus információk alapján megközelített pénzügyi sokkokat nem tekintik olyan pénzügyi zavaroknak, amelyek negatív hatással vannak a makrogazdaságra. Pénzügyi válság, amelynek negatív hatása van az egész gazdaságra, akkor is előfordulhat, ha nincs fenyegetés a bankrendszer iránt. Az aszimmetrikus információk elemzése azt sugallja, hogy a pénzügyi rendszerben, amelyben az aszimmetrikus információk problémája kialakult, szükségessé válhat a utolsó instanciában szolgáltató (lender of last resort) szerep a nem banki szektor likviditásellátása érdekében. Továbbá azt sugallja, hogy a bankrendszeren kívüli pénzügyi zavarok súlyos negatív következményekkel hathatnak a makrogazdaságra. Ezek a negatív következmények csak a jegybank gyors beavatkozásával, az utolsó instanciában szolgáltató szerepének bővítésével kerülhetők el (Mishkin 1991).

Az aszimmetrikus információk alapú megközelítés szerint azonban a pénzügyi válság után jelentkező monetáris mennyiség csökkenése nem mutatja meg teljes képet arról, hogyan befolyásolja a válság az egész gazdaság működését. Ehelyett a pénzügyi válságról sokkal szélesebb körű megközelítésre van szükség, és egy másik perspektívát igényelnek akkor is, amikor a hangsúly a reálgazdaságon van.

A vonal feletti eseménylánc (1. ábra) szinte minden pénzügyi válság során megtörténik, míg a vonal alatti események csak akkor merülnek fel, ha a pénzügyi válság adósság–deflációvá válik.

Likviditási válság vagy tőkeátlagos megtérülési válság?

A világ egész területén a kormányzatok és a központi bankok a 2007–2008-as pénzügyi válságot a likviditás megőrzésével próbálták kezelni, ezzel pedig megfekvédték a következő potenciális pénzügyi válság alapjait. Ennek érdekében nagyobb mennyiségű tőkét kellett létrehozni a likviditási problémák megoldására. Mi lenne, ha a felesleges likviditás lenne a pénzügyi válság elsődleges forrása?

Számos jelzés arra utal, hogy a korábbi pénzügyi válságok egy része nem likviditási válság volt, hanem a saját tőkeátlagos megtérülés (ROE) és a tőkehiány miatti válság volt.

Táblázat vagy ábra – a pontos tartalma a lapszám PDF-változatában látható.

A visszainformáció (adverse selection) és a jelzési tévedés (moral hazard) problémáinak súlyosbodása; az aggregált gazdasági aktivitás visszaesése

Táblázat vagy ábra – a pontos tartalma a lapszám PDF-változatában látható.

A visszainformáció (adverse selection) és a jelintartás (moral hazard) problémák súlyosbodása; az aggregált gazdasági aktivitás visszaesése

Táblázat vagy ábra – a pontos tartalma a lapszám PDF-változatában látható.

A visszainformáció (adverse selection) és a jelintartás (moral hazard) problémák súlyosbodása; az aggregált gazdasági aktivitás visszaesése

Táblázat vagy ábra – a pontos tartalma a lapszám PDF-változatában látható.

Táblázat vagy ábra – a pontos tartalma a lapszám PDF-változatában látható.

Amennyiben az emberek a magánszektortól való kölcsönzés útján hoznak létre pénzt, az a jegybankot „rossz bankos” helyzetbe taszítja, mivel ott gyűlnek össze a rossz minőségű hitelek. Ehelyett a kereskedelmi bankok rekordmértékben halmoznak fel új pénzfedezeteket. Mivel a 2007-2008-as pénzügyi válságot likviditási válságnak azonosították, annak kezelése végső soron a globális pénzügyi rendszer hatalmas pénzáradatba merült.

Ha a tőkehozam válságját tévesen likviditási válságként diagnosztizálják, akkor a monetáris mentések, a vállalati mentések és a hibás befektetési menedzsment folytatódni fog, a vállalati és makrogazdasági tőkézettség pedig még inkább torzultá válik.

Mi történne, ha a következő pénzügyi válság kiderülne a saját tőke megtérülési válság (return-on-equity crisis) lenné? Ez bebizonyítaná, hogy az elmúlt évtizedek pénzügyi válságai elsősorban saját tőke megtérülési válságok voltak. Ezeket a pénzügyi válságokat – vagyis tőkecrázisokat – ideiglenesen nagyobb likviditessel kezelték, ami tüneti kezelésnek bizonyult. Habár minden pénzügyi válság külső formájában likviditási válságnak tűnik, a válság magában a lassú megtérülési arány vagy a saját tőke teljes megtérülésének hiánya rejlik.

A globális likviditás bővülése számos különböző szereplő tartozásfelhalmozásához vezetett. A túlzott állami kiadások sok országban hatalmas adóssághegyet teremtettek a közszférában. A magánszférában a termelés bővítése érdekében könnyen elérhető a hitel, a cél pedig a fogyasztók kölcsönzési hajlamának ösztönzése is. A vállalatok alacsony kamatszám mellett halmoztak fel adósságot, mivel ilyen környezetben a középszerű és gyenge projektek is vonzóak.

Ilyen esetben a megadósságosodási folyamat nem fenntartható. Sok kölcsönfogadó tud erről, de a bármi áron történő adósságnövelés csábítása erőteljes, mivel az alacsony kamatszámok annyira vonzóak, hogy nehéz ellenállniük.

Az alacsony kamatszámok nemcsak a hazai kölcsönfogadókat – kormányokat, vállalatokat és fogyasztókat – ösztönözték, hanem a fejlődő gazdaságok külföldi kölcsönzőit is, különösen a kormányokat és a vállalatokat attracted.

A jegybankok monetáris többleteivel felgyorsult globális adósság növelte a pénzügyi rendszer törékenységét. A pénzügyi piaci szereplők száma nő, saját tőkéjük pedig túl alacsony ahhoz, hogy ellensúlyozza az eszközértékek váratlan esését. Ezen intézmények túl soka olyan bank, amely mentésre szorul – különösen válsághelyzetekben. Annak az alapfeltételején működnek, hogy problémák esetén az államnak hallania kell a segítségkéréset. A megadósságos vállalatok és pénzügyi intézmények menedzserei azt állítják, hogy az egész pénzügyi rendszer összeomlana, ha az állam nem segít.

Ez volt a gyakorlat a 2007-2008-as válság idején. Ennek következtében a beavatkozó kormányok belső adósságot halmoztak fel, és ők maguk is törékenység állapotába kerültek.

A kérdés az, hogy ki menti meg a mentőket a következő pénzügyi válság esetén? (Mueller 2018) Ha – ahogy ma is – a nemzetközi bankok és alapok menedzserei, vezetői, valamint a hitelértékelő ügynökségek a gazdasági növekedési rátákra, a beruházási rátákra és a szintszintekre összpontosítanak, akkor ezek alapján diagnosztizálhatják a gazdaság állapotát, de kevés figyelmet fordítanak az eszközök és passzívumok minőségére, a tartozás szintjére és annak változásaira, így ismételten téves ítéleteknek lehetnek kitéve.

Az állam és a központi bank úgy tűnik, mint az utolsó unexpectedly megoldást kínáló gyógyítók, a korlátlan utolsóviselők. Az államot ünnepelték meg úgy, mint a megváltót, annak ellenére, hogy a központi bankkal együtt jelentős szerepet játszik a pénzügyi válságok kialakításában az expanszív monetáris politika révén. Életünk egyik legnagyobb téveszléte, ha a gazdasági és pénzügyi válságokat a szabad piac kudarcaként ábrázolják, figyelmen kívül hagyva az állam és a központi bank kulcsfontosságú szerepét, valamint a pénzügyi piacok szigorú állami szabályozását. A tény az, hogy a pusztító boom-bust ciklus csak akkor törhető meg, ha az állam visszavonul mind a beruházások menedzseléséből, mind a pénz létrehozásából.

Egyes vállalatok állami megmentése (bailout) jelentős hátrányként szolgálhat, mivel életben tartja a hatástalan vállalatokat, és növelheti azt a kockázatot is, hogy egyes cégek (jogtalanul) ezekre a mentésekre támaszkodnak. Lényegében ez az aszimmetrikus információs probléma újra megjelenéséhez vezet, mivel a kormányok valószínűleg nem lesznek képesek megkülönböztetni a fizetésképtelen vállalatokat a ideiglenesen likviditási hiánnyal küzdőktől. Emellett a politikai nyomás befolyásolhatja az olyan döntéseket, amelyek a gazdasági hatékonyság rovására mentik meg a vállalatokat és a bankokat.

Bizonytalanság, buborék, zajos kereskedés (noise trading)

A bizonytalanság szerepet játszik a pénzügyi válságok kialakulásában. A kockázatot és a bizonytalanságot gyakran ugyanannak a jelenségnek értelmezik, de közöttük jelentős különbség van. A kockázat a jövőbeli esemény bekövetkezésének valószínűségének kiszámására vonatkozik, míg a bizonytalanság a jövőben előfordulhatók váratlan eseményekkel kapcsolatos tökéletes előretekintés hiányát jelenti. Más szóval, amikor a döntéshozók magabiztosak becsléseikben, az tiszta kockázat, amikor viszont kevés bizalmuk van az eredményekben, az már bizonytalanság.

A bizonytalanság mellett felhozott érvek között külön helyet kap az úgynevezett „fekete hattyú” esemény, amely rendkívül ritka és váratlan eseményekre utal. Alacsony valószínűségük miatt a döntéshozók egyáltalán nem számítanak velük, így hajlamosak figyelmen kívül hagyni őket. A bizonytalanság forrását jelentheti az a helyzet is, amikor a ma hozott beruházási döntések jövőbeli hozamairól csak kevés biztos információ áll rendelkezésre. A pénzügyi piacokon a véletlenszerű séta (random walk) azt jelzi, hogy az eszközmozgások nem követnek semmilyen trendet vagy folyamatos mintát, és a múltbeli ármozgások nem alkalmasak a jövőbeli ármozgások következtetésére.

A befektetői bizonytalanság egyik fontos megnyilvánulása, hogy soha nem lehet teljes bizonyossággal tudni, hogy a piacon kereskedett beruházások túlbecsültek vagy alulbecsültek-e.

A bizonytalanságot tovább növeli a pénzügyi piaci befektetők körében a niinkalt „zaj-kereskedők” (noise traders) egyre növekvő száma, akik céljuk ad hoc jellegű tőkeökgyűjtés és felhasználás, valamint a piaci szereplők azon részének csökkenő száma, akik információkra és elemzésekre támaszkodnak.

A befektetők egy növekvő aránya olyan értékpapír-tulajdonos, akiknek rendkívül rövid távú elköteleződésük van, ami rövid távú orientációt jelent, és növeli a pénzügyi piaci bizonytalanságot (Reinhart 2019).

Mishkin (2009) azzal érvel, hogy az értékelési kockázat kulcsszerepet játszik a pénzügyi válság kialakulásában és elmélyülésében. Ez a kockázat határozta meg a strukturált hiteltermékek újrakategóriázását (re-pricing) a 2007–2008-as pénzügyi válság során is, mivel a befektetők megpróbálták megérteni, hogyan juthattak át a nagy veszteségpotenciállal rendelkező subprime jellegű kötvények a komplex értékelési folyamaton. A problémát szélesebb kontextusba helyezve Trichet (2008) úgy véli, hogy a releváns pénzügyi válság mélyebb oka a piacok, a pénzügyi intézmények és az országok által tapasztalt széles körű és masszív kockázati alulbecsülés volt. Ezt két kritikus tényezőnek tulajdonítja. Az első az, hogy bizonyos események valószínűségét félreértették; azaz ezek az események túl valélétlennek, vagy akár egyenesen lehetetlennek tűntek. A második pedig az, hogy az egyre növekvő alapvető bizonytalanság hatásait minden típusú eszközosztály tekintetében elhanyagolták.

A hatékony pénzügyi piaci működés felbomlása és a pénzügyi eszközárak buborékainak megjelenése a pénzügyi válságok tünetei. Ilyen esetekben az eszközárak sokkal gyorsabban emelkednek, mint az alapértékek, amelyek végül összeomolhatnak az árak esése miatt. Reinhart–Rogoff (2008) rámutat, hogy a pénzügyi buborékok jelenségének technikai magyaráza jelentősen eltér a mindennapi megfigyelésektől. Fama (2014) hangsúlyozza, hogy a pénzügyi piaci buborékok a tények alapján viszonylag könnyen azonosíthatók, de előre szinte lehetetlen megjósolni őket. Annak ellenére, hogy a jelzámpapír alapú értékpapírok buborékja közel egy évtizeddel ezelőtt összeomlott, és szigorúbb szabályozás is bevezetésre került, a buborék kialakulását vezető „forró” piac ma is aktív. A globális pénzügyi eszközállomány gyors növekedésével a buborékok kialakulásának lehetősége egyre nagyobb, amit az erős befektetői érdeklődés is támogat.

A spekulatív pénzügyi buborékok kialakulásának négy fő szakaszát különböztetjük meg: rejtett, tudatváltási, maniai és kitörési szakasz (Dedu et al. 2012), de a pénzügyi válség viselkedésmódszertani, strukturális és ciklikus tényezők alapján is elemzhető.

A viselkedésmódszertani tényezők kiemelésekor megállapítható, hogy a torzítások, a heurisztikák és az érzelmek hozzájárulnak az etikai viselkedési normák felbomlásához a pénzügyi piacokon. Például az optimizmus és a vágyálom, a túlbizonyosság, az lelkesedés és a lemondás, a felelősségvállalás elkerülése, a „most már mások a körülmények” szindróma, vagy ezek bármely kombinációja hatással lehet a piacokra.

Epilógus

Nap idag minden okunk van arra, hogy egy újabb (lehetségesen globális) pénzügyi válság kialakulását várjuk. A pandémia és a kegyetlen háború hatásai a termelési folyamatokra, a ellátási és értékláncok felbomlása, a globalizációval szemben forduló izolacionista és önellátásra törekvő tendenciák, az gyorsuló infláció, valamint a kamatlábak emelkedése mind hozzájárulhatnak a likviditás zsugorodásához. A pénzügyi piacok szorosan összekapdosodtak, így egy új válság bárhol keletkezhet, mivel a globális pénzügyi válság a belső és külső tényezők szerencsétlen kölcsönhatásából fakad.

Amikor megkeressük a választ arra a kérdésre, hogyan reagáljunk a kilátszó egyensúlytalanságokra és a előre látható időhorizonton megjelenő problémákra, csak annyit mondhatunk, hogy a piaci szereplők által jósolt pénzügyi válságok ritkán következnek be ott és akkor, ahol azokat várják, és feltételezhetően a széles körű bizonytalanság miatt alakulnak ki. A piaci szereplők hangulata folyamatos átalakulásként tekinthető, amely az euforiától a félelemig (és fordítva) képes változni. A félelem vagy az euforia hirtelen kitörése olyan jelenség, amelyet senki sem tud előre látni.

Irodalomjegyzék

Akerloff, G. A. 1970. The Market for Lemons: Quality Uncertainty and the Market Mechanism. Quarterly Journal of Economics 84, 488–500.

Cornand, C.–Gimet, C. 2011. The 2007-2008 Financial Crisis: Is There Evidence of Disaster Myopia? GATE Working Paper 1125, 1–21.

De Bondt, W. F. M.–Thaler, R. H. 1985. Does the Stock Market Overreact? Journal of Finance 40, 793–805.

Dedu, V.–Turcan, C. S.–Turcan, R. 2012. Speculative Bubbles – A Behavioral Approach. Annals of Faculty of Economics, University of Oradea 1(1), 798–802.

Guttentag, J. M.–Herring, R. J. 1986. Disaster Myopia in International Banking.

Essays in International Finance 164, 1–40.

Fama, E. 1970. Efficient Capital Markets: A Review of Theory and Empirical Evidence. Journal of Finance 25, 383–417.

Friedman, M.–Schwartz, A. J. 1963. A Monetary History of the United States 18671960. Princeton: Princeton University Press. Greenwald, B.–Stiglitz, J. E.–Weiss, A. 1984. Information Imperfections in the Capital and Macroeconomic Fluctuations. American Economic Review 74, 194–199.

Kindleberger, C. P. 1978. Manias, Panics and Crashes. Canada: Palgrave MacMillan.

Minsky, H. P. 1972. Financial Stability Revisited: The Economics of Disaster. Washington DC: Board of Governors of the Federal Reserve System.

Mishkin, F. S. 1991. Anatomy of a Financial Crisis. National Bureau of Economic Research Working Paper 3934.

Mishkin, F. S. 2009. Why We Shouldn’t Turn Our Backs on Financial Globalisation. IMF Staff Papers 56(1), 139–170.

Mueller, A. 2018. The Next Financial Crises. American Institute for Economic Research.

Myers, S. C.–Majluf, N. S. 1984. Corporate Financing and Investment Decisions When Firms Have Information that Investors Do Not Have. Journal of Financial Economics 13, 187–221.

Reinhart, C. M. 2002. Credit Ratings Default and Financial Crises: Evidence from Emerging Markets. World Bank Economic Review, 16, 151–170.

Reinhart, C. M. 2019. Pénzügyi válságok: múlt és jövő. Business Economics 54(1), 3–15.

Reinhart, C. M.–Rogoff, K. S. 2014. A pénzügyi válságokból való kilépés: bizonyítékok 100 eseten keresztül. American Economic Review 104(5), 50–55.

Trichet, J. C. 2008. Alulértékelt kockázat és bizonytalanság – gondolatok a piaci zavarokról. Az ECB ötödik központi banki konferenciája, Frankfurt am Main, 2008. november 13.

A szerzők

  • Iván Bélyácz

A szöveget automatikusan nyertük ki a PDF-ből; a táblázatok, ábrák és a pontos tördelés a lapszám PDF-változatában láthatók.